Rózsaszín háromszög
A rózsaszín háromszög valószínűleg az egyik legismertebb és legszélesebb körben felismert szimbólum a meleg közösségben. A II. világháború idejéből ered, és a korszak tragédiáira emlékeztet. Noha a homoszexuálisok is a nácik által kiirtásra ítélt csoportok közé tartoztak, erről a csoportról sajnálatos módon a történelem hajlamos megfeledkezni. A rózsaszín háromszög megkérdőjelezi ezt a véleményt, és ellenáll a történelem meghamisításának. A rózsaszín háromszög története a II. világháború előtti időszakra, Adolf Hitler hatalomra kerülése utáni időszakra nyúlik vissza. Hitler 1935-ben módosította, a német törvénykönyv egyik cikkelyét (175. §), amely megtiltotta a homoszexuális kapcsolatokat, és kiterjesztette a tilalmat a csókra, az ölelésre és a meleg fantáziákra is. Az elítélteket – becslések szerint 25 000 embert – 1937-39 között börtönbe, majd koncentrációs táborba vitték. Gyakran kasztráció útján sterilizálták őket. 1942-ben Hitler halálbüntetéssel sújtotta a homoszexualitást. A koncentrációs táborokban minden elítélt egy színes, lefelé fordított háromszöget viselt, ezzel jelezve bebörtönzésének okát, és ez egyfajta társadalmi hierarchia jelzéseként is szolgált az elítéltek között. A zöld háromszög a bűnözők, a piros a politikai okokból fogva tartottak jele volt. Két egymásra fordított, Dávid-csillagot formázó sárga háromszög a zsidókat, a rózsaszín háromszög a homoszexuálisokat különböztette meg. A sárga Dávid-csillag egy rózsaszín háromszög alatt, a meleg zsidót jelezte, aki a legmegvetettebb volt minden elítélt közül. A tábor történeteiből úgy tűnik, a homoszexuálisok kapták a legrosszabb munkákat, és gyakrabban voltak kitéve az őrök, sőt, társaik támadásainak is. Bár a meleg elítéltek teljes száma nem ismert, hivatalos náci jelentések 10 000-es számról szólnak. Bár a homoszexuális elítélteket nem szállították tömegesen haláltáborokba, Auschwitzba, sok meleg volt az ott megölt nem zsidók között. A náci rezsim alatt elpusztított melegek száma becslések szerint 50 és 100 000 között van. A háború után számtalan homoszexuális maradt elítélve a táborokban, mivel a 175-ös paragrafus 1969-ig érvényben maradt Nyugat-Németországban. Az 1970-es években a meleg felszabadítási csoportok feltámasztották a rózsaszín háromszöget mint a melegjogi mozgalmak népszerű szimbólumát. A jelkép nemcsak könnyen felismerhető, de az elnyomásra, üldöztetésre – akkor és most – is felhívja a figyelmet. Az 1980-as években az ACT-UP (AIDS Koalíció az Erő Felszabadítására) saját céljaira kezdte használni a rózsaszín háromszöget. Megfordították a szimbólumot, most a talpán áll, az aktív küzdelmet jelezve ezzel, a passzív belenyugvás helyett. Ma a rózsaszín háromszög sokak számára a büszkeséget, a szolidaritást, és azt az ígéretet jelenti, hogy soha többé nem lesz Holocaust.
|